Az online marketing egyik legfontosabb kulcspontjához érkeztünk meg. Ez nem más, mint a weboldal. Egy jó weboldal már önmagában is felkelti a vágyat a vevőkben, hogy vásároljanak, a megfelelő információ nem csak, hogy vezeti a figyelmet, de jóformán egy sales szövegként is funkcionálhat, és akkor a weboldal SEO-járól még nem is beszéltünk. 

Manapság egy olyan világot élünk, ahol már kis túlzással mindenki úgy érzi, hogy tud weboldalt készíteni. Ez nem is állhatna távolabb a valóságtól. Egy dolog felépíteni egy grafikus felületen futó weboldalt, mely egyfajta vizuális reprezentációt ad egy cégnek, és megint másik dolog tudatosan úgy felépíteni, hogy az oldal minden eleme azt a célt szolgálja, amit kell: eladja a terméket, vagy szolgáltatást.

Mint mindent ezt is érdemes a profikra bízni. Számos marketing ügynökség ajánlja fel a weboldal készítést, mint szolgáltatást. Az elkövetkezendő sorokban azt fogjuk leírni miért is érdemes igénybe venni ezeket. 

A weboldalad a céged egyik legfontosabb arca. Az emberekben itt kelthetsz bizalmat, vagy érheted el, hogy nívótlannak tartsanak, akármilyen értékes terméket is szeretnél eladni.

A social media mellett ennek a legfontosabb, hogy az arculata kiegyensúlyozottságot, erőt, megbízhatóságot keltsen az emberekben. Marketing ügynökségünk most megosztja, hogy az emberek mit szoktak általában elrontani az arculat megtervezésekor. Nyilván mindenki arra törekszik ekkor, hogy minél több információt adjon át kapásból az első oldalon a potenciális vásárlónak, hogy az oldalon tartsa.

Viszont ez nem jó megoldás, mivel ezzel csak a zsúfoltság hatását éri el az emberekben és meglehetősen furán hangzik, de már-már lefárasztja őket a látvány is. 

Ha viszont túl kevés az információ a kezdőoldalon, akkor pedig elveszíti az érdeklődését a látogató. Nagyon nehéz megtalálni az arany középutat a két verzió között. Azt is eláruljuk most kedves érdeklődőinknek, hogy a másik hiba amivel sok embert szoktak elveszíteni a cégek az oldalukról, hogy nem megfelelő a dizájnja. A színek nem passzolnak egymáshoz, vagy a formák amiket használnak szembántó és ezzel el is veszíti nívós hatását az oldal. A harmadik probléma pedig, hogy nem átlátható az oldal. A menüket az emberek nem találják, mert vagy egybe van olvadva a dizájnnal, vagy csak egyszerűen a dizájn túl zsúfolt. A felhasználók nagy többségének elmondása alapján, ami viszont a legnagyobb probléma az az szokott lenni, hogy hiába mutat jól gépen, telefonra már nincs kialakítva, vagy éppen fordítva.

Szétcsúsznak a képek, a szövegek és egy nagy katyvasz alakul ki az egészből.

Ezek a tanácsok természetesen csupán tájékoztató jellegűek. Nem árt, ha fel tudjuk fedezni milyen hibalehetőségek állnak a munkánk sikerességének útjában, mielőtt egy kisebb vagyont költünk egy marketing folyamat kivitelezésére. A praxisunk során számos olyan ügyféllel találkoztunk, aki maga próbálta kezelni marketing folyamatait, mondván, hogy fölösleges pénzkidobás egy marketing ügynökség, ám mint utólag kiderült nagyobb tőkebefektetés után sem feltétlenül volt tisztában azokkal a folyamatokkal, melyek a marketingét megfelelő hatékonysággal működtetik.

A tanulság önmagáért beszél. Nem érdemes ezen folyamatokat a véletlenre bízni, ugyanis a marketing egy olyan szakma, mely hihetetlen tempóban változik és újul meg szinte azt mondhatjuk, hogy napról napra. Az online platformok által nyújtott lehetőségekről pedig már jobb, ha nem is beszélünk.

Miért jó, ha együtt dolgozunk egy marketing ügynökséggel?

Leginkább azért, mert a marketing szakma specifikus technikai alapjait helyettünk egy sokkal magasabb sikerességgel képesek felépíteni. Sok esetben egy marketing szolgáltatás bizony nem olcsó, de a hibás marketingbe ölt összegek nem térülnek meg, míg egy profi csapat által hozott eredmények mindig megtérüléssel kecsegtetnek. 

 

Ha Önnek, vagy cégének marketing szolgáltatásra van szüksége, és úgy érzi egy megbízható, korrekt ügynökséggel dolgozna együtt, úgy keressen minket bizalommal!